Zsira – a határtalan település

Zsira és a burgenlandi Lutzmannsburg (Locsmánd) között mindössze 400 méter a távolság, és miután napjainkban már semmi sem akadályozza, hogy a Termál Kerékpáros Túraúton kirándulva átruccanjunk Ausztriáiba is, éljenek a lehetőséggel, ha erre járnak. de előtte mindenképpen nézzenek körbe Zsirán is, hiszen a településen is láthatnak szép és érdekes épületeket, megpihenhetnek és meg is ebédelhetnek.

A mai Zsira három különálló község 1931-ben történt egyesítésével alakult ki (Zsira, Salamonfa, Gyülevíz), de a középkori falu első írásos említése 1225-ből ismert ezen a néven. Zsira a középkorban előbb a locsmándi vár, majd a győri püspökség birtoka volt. A gyülevízi településrészen az 1700-es években épült  - ma is álló – kastélyról a népi hitt azt tartotta, hogy Mária Terézia számára épült vadászkastély volt, és az uralkodó több alkalommal is vendégeskedett benne. Ha erre járnak a  Termál Kerékpáros Túraúton, akkor feltétlenül ejtsék útba a Vasfüggöny Emlékhelyet is.

A település weboldala: www.zsira.hu